Gender mint társadalmi struktúra – így nevezi Barbara J. Risman Where the Millennials Will Take Us című könyvében azt a modellt, amelyet az amerikai Y-generáció körében végzett empirikus kutatása elméleti és értelmezési kereteként dolgozott ki. Arra az egyszerű kérdésre keresett választ, hogy mit kezdenek e generáció tagjai a genderrel. Természetesen nem Risman az első, aki a gendert társadalmi struktúraként fogja fel, de az ilyen elméletek mögötti struktúraelméletek Risman szerint általában gendersemlegesek, minthogy azt állítják: ugyanazon strukturális feltételek hasonló viselkedést eredményeznek. Ám ha, egyrészt, a nemi egyenlőtlenségért a struktúrák ilyen módon lennének a felelősek, akkor nem lenne más dolgunk, mint megfelelően újraírni a szerepeket, a férfiak és nők közötti egyenlőség pedig ripsz-ropsz valósággá válna. De ez nem működik, mert – állítja Risman – a genderstruktúra hatalma ennél jóval mélyebben ható és szélesebb körű. Másrészt a szóban forgó struktúraelméletek azt implikálják: ha a nők a férfiak társadalmi pozíciójába kerülnek, akkor hasonlóan fognak viselkedni, mint a férfiak, és fordítva. Például a gyerekéről egyedül gondoskodó férfi nagyon úgy, mint a gyerekéről egyedül gondoskodó nő, vagy a női politikai vezető nagyon úgy, mint a férfi politikai vezető. Csakhogy – mutatják Risman korábbi kutatásai – nem ezt tapasztaljuk. A genderstruktúra hatalma ennél jóval nagyobb. Hogy a genderstruktúra erejét-hatalmát felmérjük, Risman szerint túl kell lépnünk az olyan struktúraelméleteken, amelyek a struktúrát individuumokat determináló, kényszerítő erőként fogják fel. Kétségtelen, hogy aki társadalmi struktúráról beszél, az osztja a struktúraelméletek közös előfeltevését, miszerint a társadalmi struktúra túl van egyéni vágyakon és szándékon. Nem kivétel ez alól Risman sem. Ám úgy véli, ha a társadalmi struktúrát az individuális késztetések ellenfogalmaként, kényszerként határozzuk meg, akkor nem vesszük elég komolyan erejét s hatalmát. A gender mint társadalmi struktúra rismani elmélete Anthony Giddens struktúraelméletéhez kapcsolódik, mely szerint a társadalmi struktúra hat az egyénekre (formálja őket), ám az egyének is hatnak a társadalmi struktúrára (formálják azt); a társadalmi struktúrák a cselekvések termékei, ám egyszersmind befolyásolják is a cselekvéseket. A társadalmi struktúra tehát, érvel Risman, több mint materiális, objektív kényszerítő erő, ami az embereket/cselekvőket passzivitásra ítéli; a cselekvés pedig több mint nem strukturált, szubjektív, individuális, random megnyilvánulás, ami abszolút szabadságot implikál. Az ágencia – fogalmaz Risman Giddensszel összhangban – struktúrák függvénye, a struktúrák viszont az ágensek produktumai. Vagyis a társadalmi struktúrák és cselekvések kölcsönösen hatnak egymásra. A feladat az, hogy megtaláljuk azokat a mechanizmusokat, amelyek választ adnak a kérdésre: a társadalmi struktúra által befolyásolt egyéni megnyilvánulások mikor, miért és hogyan változtatják meg, illetve mikor, miért és hogyan termelik újra vagy erősítik meg a társadalmi struktúrát? A genderstruktúra Risman szerint – ez következik a mondottakból – egyrészt több mint személyes (szabadon választott és kialakított-fölépített) identitás, másrészt több mint (determináló) kényszerítő erő. Hogy megragadja ezt a többletet, Risman egy genderelméleti „utazást” tesz. Ennek eredménye a gender mint társadalmi struktúra elmélete, amely Risman szerint csak „egy tégla a falban” – „All in all it's just another brick in the wall” (Pinkfloyd), mondhatnánk. Éspedig abban a falban, amelyet a feminista tudósok genderkutatást elindító első generációja és az ő nyomdokain haladó azon tudósok húztak fel, akik egy multidimenzionális genderelmélet megalkotására használhatók. Rájuk támaszkodva, az ő vállukon állva alkotja meg Risman a gender mint társadalmi struktúra elméletét, avagy multidimenzionális genderelméletét. Gender mint társadalmi struktúra Risman meghatározása szerint egy olyan összetett folyamat, amely individuális és makroszinten, valamint az interakciók szintjén zajlik egyszerre. E szintek mindegyike egyformán fontos, de kölcsön- vagy egymásra hatásuk is: az individuális én (individuális szint), a másokkal szembeni várakozások-elvárások (interakciós szint), valamint a kulturális ideológiák és társadalmi szervezetek, intézmények (makroszint) között rekurzív oksági viszony áll fenn. Mindegyik szinten tetten érhetőek bizonyos kulturális és materiális tényezők, amelyek kölcsönösen hatnak egymásra. Az előbbin Risman azokat a jelentéseket érti, amelyeket a testeknek adunk, valamint a szervezeti szabályok és a mindennapi élet szabályainak legitimációját; az utóbbin pedig magukat a testeket, valamint a fizikai jutalmak és kényszerek elosztását. Hogy elkezdjük megérteni, milyen feltételek mellett és hogyan lesznek a testi különbségek nemi-társadalmi egyenlőtlenségekké, ahhoz mind a kulturális, mind a materiális tényezők működését, hatását és egymásra hatását fel kell tárnunk empirikusan mindhárom szinten, valamint e szintek közötti rekurzív oksági kapcsolatokat is. Risman életinterjús módszert alkalmazó kutatásának végső célja az, hogy választ tudjon adni két kérdésre: Az egyéni megnyilvánulás mikor és miért habitus, mikor és miért nem az, vagyis mikor és miért „csináljuk” nem tudatosan és mikor és miért „csináljuk” tudatosan a gendert? Mikor „csináljuk” úgy a gendert, hogy újrateremtjük a társadalmi-nemi egyenlőtlenségeket, és mikor úgy, hogy szembeszegülünk velük, lázadunk ellenük? Ajánlott olvasmányok: Hines, Sally: Mi a gender? Bevezetés a XXI. századhoz. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Risman, Barbara J.: Gender Vertigo: American Families in Transition. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Aikhenvald, Alexandra Y.: How Gender Shapes the World. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)