1989 több mint egy évszám, több mint egy múltbeli eseménysorozat. 1989 egy eszme, egy mobilizáló és inspiráló eszme – ma is. „Hosszú ideig nem értettük meg teljesen a forradalmat, melynek szemtanúi voltunk; hosszú ideig egy eseménynek láttuk. Tévedtünk; ez egy korszak volt.” – írta Joseph de Maistre 1794-ben a francia forradalom terjedését látva. És ez lett az 1989-ről szóló, The Long 1989: Decades of Global Revolution című, CEU University Press kiadásában 2019-ben megjelent tanulmánykötet mottója. 1989 forradalmai ugyanis még nem lettek múlttá. A kommunizmus közép- és kelet-európai bukása most is referenciapontja számos tömegmegmozdulásnak, az Arab Tavasztól kezdve az Occupy mozgalmon át a Brexitig. De jóval több is ennél. Sokan rámutatnak, helyesen, hogy 1989 miért nem ismétlődhet meg, mégis, utcákon tiltakozó-tüntető nők és férfiak rendre megidézik 1989 szellemét. 1989 mindmáig a politikai harc egyik referenciapontja. Ahogyan radikálisok generációi a francia forradalom befejezését tűzték ki célul, a 20–21. század számos politikai mozgalma egy adott ország elmaradt 1989-ének bepótlását. 1989 valóban több mint egy évszám, több mint egy múltbeli eseménysorozat: inspiráló és mobilizáló eszme – Kairóban éppúgy, mint Kijevben. 2011 februárjában, amikor tiltakozó tömegek lepték el az utcákat az arab világban, Maha Azzam egyiptomi aktivista kijelentette: „ez lehet a mi 1989-ünk”: a pillanat, amikor autoriter rezsimek bukását fogjuk látni, egyiket a másik után”. Két évvel később, az ukrajnai Euromaidan mozgalom egyik vezetője, Oleg Tyahnyibok hasonló analógiával élt, amikor a kijevi Lenin-szobor ledöntését a berlini fal leomlásához hasonlította. Így fogalmazott: „A totalitarizmus e szimbólumának lerombolása után megkezdhetjük a szellemi-lelki és nemzeti egység építésének folyamatát, épp úgy, mint Németországban.” 2013-ban rezsimellenes aktivisták kartondobozokból fölhúzták Szófiában a maguk berlini falát, ráírták bolgár politikusok nevét, aztán lerombolták. 2015-ben Bejrútban, amikor a libanoni kormány egy valódi védőfalat húzott a tiltakozó megmozdulásokra reagálva, valaki graffitizve ráírta: Berlin. 1989, akárcsak 1848 „csodálatos évének” a mozgalmasság volt az egyik fő jellemvonása. A megmozdulások egyik országról a másikra terjedtek, sebesen, nyomukban a róluk szóló híradásokkal, melyek természeti erőkre utaló metaforákkal („hullám”, „lavina”, „hurrikán”, „hömpölygő áradat”) írták le az eseményeket. A történészek dominóhatásról beszéltek, de legtöbbjük csak egy adott pontig követte az események sorozatát: megállt Európa határainál. Azok a történészek, akik globális nézőpontból vették szemügyre 1989-et, többnyire a következményeire fókuszáltak, például a hidegháború vagy kétpólusú világrend utáni új világrendre, nem 1989 terjedésére. Nem csoda, hogy 1989 legtöbbször úgy jelenik meg, mint valaminek a vége és valaminek a kezdete, mint a rövid huszadik század és a jelenkor közötti határvonal, és megmarad egy adott helyhez és időhöz kötött, annak kontextusába ágyazódó eseménysorozatnak. Könyvünk tanulmányai szakítani kívánnak ezzel a megközelítéssel. Amint arra a forradalmakkal foglalkozó történetírók emlékezetnek, a hirtelen nagy felfordulás egy fokozatos változás kezdete és irányának jelzője. Jelentésére-jelentőségére – hogy például egy forradalmi megmozdulás egy (új) korszakot jelöl-e – csak később derül fény. Miként a francia forradalom esetében. „Hosszú ideig nem értettük meg teljesen a forradalmat, melynek szemtanúi voltunk; hosszú ideig csupán egy eseménynek láttuk. Tévedtünk; ez egy korszak volt.” Joseph de Maistre ezen „élesszemű” megállapításához” kapcsolódva beszél könyvünk címében is „hosszú 1989”-ről. A benne lévő valamennyi tanulmány túltekint 1989-en, hogy föltárja a kommunizmus európai bukásának okait és következményeit; egyszersmind túltekint Európán is, hogy föltérképezze azokat a nemzetközi hálózatokat, amelyek inspirálták és transzportálták a forradalmat. Nyomon követve a forradalmak időbeli és térbeli terjedését, szerzőink megmutatják 1989 kitartó – diszkurzív és materiális – erejét. Azt vizsgálják, hogy 1989-ben történtek miként rezonáltak egy-két évtizeddel később és ezer kilométerekre távolabb: Kínában és Dél-Afrikában, Chilében és Afganisztánban, Törökországban és Amerikában. 1989-et éppen ezért nevezhetjük világeseménynek, de ez ma már közhely. Kötetünk tanulmányai arra vállalkoznak, hogy megmutassák, konkrétan miként is lett 1989 világesemény. Egyszersmind megvizsgálják, hogy 1989 milyen változáson ment keresztül eközben. Mind a kilenc tanulmány, egy-egy konkrét példát középpontba állítva, részletezi a mutáció, az adaptáció és az elsajátítás mikéntjét, azt, ahogyan egy konkrét és partikuláris kontextusban 1989 megidéződött. Összességében arra a kérdésre keresik a választ, hogy 1989 miként lett különféle forradalmi akciók alapvető eszméje a glóbusz legkülönbözőbb helyein. Kötetünk három részre tagolódik, mindhárom részben három tanulmánnyal. Az első, Politika és politikák című rész szerzői az 1989 körüli rezsimváltások dinamikáját vizsgálják, három régióra, Afrikára, Közel-Keletre és Kelet-Ázsiára fókuszálva. Az egyes tanulmányok e régiók egyike és a szovjet blokk közötti kapcsolatokat teszik elemzés tárgyává, nyomon követve a transzkontinentális információáramlást és hatást. Feltárják azokat a mechanizmusokat, amelyek egy európai válságot globális jelenséggé változtattak. Megmutatják, hogy kormányok miként tanultak egymástól, és az ellenzéki aktivisták miként használták föl a külföldi példákat arra, hogy előmozdítsák a saját ügyüket. Egyúttal rávilágítanak a közös szerkezeti vonásokra Közép- és Kelet-Európa és a világ más régiói között, globális keretbe helyezve a kommunizmus bukását. Amellett érvelnek, hogy 1989 forradalmai egyszerre voltak okai és következményei egy széleskörű politikai átrendeződésnek, annak, amely 1970-es években kezdődött, és átnyúlik a 21. századba. A második, Eszmék és ideológiák címet viselő rész tanulmányai tesztnek vetik alá azt a megállapítást, miszerint a kommunizmus bukása nem járt együtt egy olyan új nagy eszme kialakulásával, amely a szabadság, egyenlőség és testvériség 1789-es eszméjéhez lenne hasonlatos. Azt a kérdést teszik föl, hogy milyen eszmék tüzelték a közép- és kelet-európai és e régión kívüli radikális politikai akciókat. Mindhárom szerző 1989 három kurrens, a dialógus, az emberi jogok és a jogállamiság eszméjét vizsgálja. Azt szeretnék kideríteni, hogy ez a három eszme miként járult hozzá a kommunizmus bukásához, és miként változott ezután és ennek hatására. 1989 eszméi, melyek több mint harminc éven át mozgalmak erőforrásául szolgáltak, nem voltak teljesen újak, de átalakították, megváltoztatták a forradalom nyelvét és gyakorlatát. A harmadik, Mítoszok és mítoszgyártások című rész tanulmányai 1989 utáni interpretációit vizsgálják. A különféle megmozdulások számára, Kairótól Kijevig, 1989 annak bizonyítéka, hogy békés (nem fegyveres) megmozdulás, a nép ereje még a legelnyomóbb kormányzatot is képes elűzni. Más kontextusba helyezve, 1989 a liberális demokrácia győzelmét és Amerika globális fölényének újjászületését jelenti. A három tanulmány azt vizsgálja, hogy a kommunizmus európai bukására miként emlékeznek, vagyis ama mítoszgyártás krónikáját írja, amely 1989-ből politikai szlogent csinált. A hidegháború utáni rend olyan önjelölt győztesei, mint Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin, Donald Trump és Recep Tayyip Erdoğan, 1989 mítoszához folyamodnak, ahogyan őket megelőzően sokan mások: 1989-interpretációik az ő saját politikai szándékaikat és céljaikat szolgálják. 1989 mítosza ma ugyanannyira valóságos, mint amennyire valóságosak 1989 eseményei. Más körülmények között ugyan, de 1989 forradalmai harminc év múltán is folytatódnak. Ajánlott olvasmányok: Rainer M. János: 1989: a rendszerváltás régi fogalma és újabb jelentései. In Ezerkilencszáznyolcvankilenc: Magyarország a jelenkorban, 17—50. o. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Kenney, Padraic: A Carnival of Revolution. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Trencsényi Balázs – Iordachi, Constantin – Apor Péter (szerk.): Perspectives on Comparative and Transnational History in East Central Europe and Beyond: A Reader. Vol. 1: The Rise of Comparative History. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)