Heidi A. Cambell - Digital Religion: Understanding Religious Practice in New Media Worlds Tweetel Ferenc pápa (@Pontifex, kinek minden szava magyar fordításban is olvasható). Tweetel a Dalai Láma (@DalaiLama). Tweetelnek lelkipásztorok, rabbik, muszlim és más vallási vezetők. Élő 24 órás streamelést láthatunk Jeruzsálemből, Mekkából vagy éppen Lourdes-ból. Közben az egyházak vagy vallási hátterű cégek különféle alkalmazásokat fejlesztenek-kínálnak a vallásgyakorlók számára. Van gyónási applikáció a katolikusoknak, amely virtuális lelkiismeretként emlékezteti a hívőt, itt az ideje színt vallani bűneiről, s ezt a tízparancsolatra épülő menürendszerben navigálva meg is tehetik. Van okos rózsafüzér hozzá letölthető alkalmazással, amely személyre szabottan adja a napi imádságokat és tanításokat, s nemcsak azt figyeli, eleget imádkozott-e tulajdonosa, de lépésszámlálóval azt is, hogy elegendőt mozgott-e. Van Mekkát iránytűvel megmutató applikáció az iszlám hívőknek, és van a szombat beköszöntét és elmúltát jelző az izraelitáknak. Van az iszlám hívei számára kifejlesztett Scan Halal, amely az ételeket elemzi ki, hogy azok megfelelnek-e a vallási előírásoknak. A két csokorba szedett példák sorát folytathatnánk, de ennyi is elég, hogy lássuk: kétféle jelenségről van szó. A példák első csokra azt illusztrálja, hogy a történelmi egyházak, mint ahogyan más egyházak, vallási szervezetek, közösségek vagy csoportok is, használják a digitális médiumokat arra, hogy megjelenítsék magukat, közvetítsék üzenetüket, szervezzék, építsék, gondozzák a közösségeiket. A példák második csokra viszont azt illusztrálja, hogy a digitális médiumok egyben a vallásgyakorlás helyei és színhelyei is lettek. A digitális vallás fogalma részben pontosan ezt a ma már nem is annyira új jelenséget hivatott megragadni, részben pedig azt, hogy digitális médiák és terek hogyan formálják, alakítják át vagy változtatják meg a vallásos gyakorlatokat, és milyen hatása van mindennek a vallási intézményekre és a vallási-spirituális életre. Vannak más, korábban kitalált fogalmak is, amelyek szintén a vallás és a digitális médiumok kapcsolatát, azon belül az online vallásgyakorlás jelenségét voltak hivatottak megragadni. Hogy megértsük, miben is áll a digitális vallás fogalmának újszerűsége, tegyünk egy kis „fogalomtörténeti” kitérőt arra összpontosítva, hogyan írták le a korábbi fogalmak a digitális médiumok és a vallás kapcsolatát. Kibervallás (1990-es évek). E fogalom azt ragadja meg, hogy a vallási gyakorlatokat és közösségeket a kibertérbe helyezik, viszik át, egyfajta új és virtuális valóságot teremtve. Azon túl, hogy a „kibervallás” egy utópikus vagy disztópikus jövőképet sugallt: a vallási gyakorlatok megszabadulnak a hagyományos korlátaiktól és mintáiktól, a fő probléma az volt vele, hogy egymástól különböző jelenségre is használták, melyek nem vehetők „egy kalap alá”. Azt is ezzel a fogalommal jelölték, hogy offline vallási szervezetek vagy csoportok aktivitása a kibertérben jelenik meg és zajlik; meg azt is, hogy létrejönnek olyan vallási szervezetek vagy csoportok, amelyek csak a kibertérben léteznek, valamint olyan, digitális technológiák által inspirált vallási gyakorlatok és eszmék, amelyek hatással vannak a vallási életre és annak önmegértésére. Online vallás (2000-es évek). E fogalom bevezetésének célja az volt, hogy megkülönböztessék a vallási gyakorlatok és közösségek azon formáit, amelyek a kibertérben születnek meg, és az internet vallási használatát meg annak módjait. Az „online vallás” arra mutatott rá, hogy az internet fluid és flexibilis természete lehetővé teszi a vallásosság új formáinak kialakulását és az online eleven vallásgyakorlást. Egyúttal azt sugallta: az embereknek az internetnek köszönhetően megvan a lehetőségük arra, hogy megkerüljék, kikerüljék a legitimáció hagyományos rendszerét és a hagyományos autoritásokat, valamint hogy túllépjenek az térbeli és időbeli határokon. Digitális vallás (2010-es évek). E fogalom nem egyszerűen a vallás digitalizálódására reflektál, nemcsak azt hivatott megragadni, hogy a digitális médiumok miként ösztönözték-késztették a vallási szervezeteket, csoportokat és vallásgyakorlókat, hogy használják ezeket a médiumokat, hanem azt is, hogy a digitális médiumok miként alakítják-formálják a vallási gyakorlatokat és a vallással kapcsolatos elképzeléseket. A digitális vallás tehát az a vallás, amely új módon, éspedig a digitális médiákon keresztül és által konstituálódik; fogalma pedig nem ellenfogalom, hanem azt jelöli, hogy az online és offline vallás keveredik egymással. A digitális vallás, mondhatni, az a híd, amely összeköti az online gyakorlatokat és teret az offline gyakorlatokkal és terekkel: egyfelől a vallások törekednek magukévá tenni, használatba venni, megmunkálni, saját képükre formálni digitális technológiát és kultúrát, másfelől a digitális technológia és kultúra alakítja át a vallási gyakorlatokat és elképzeléseket, valamint a vallási-spirituális életet. A „digitális vallás” azonban nem csupán egy fogalom, hanem egy interdiszciplináris kutatási projekt is, melynek fókuszában ez áll: az internet és más digitális technológiák hogyan formálják a vallási közösségeket és gyakorlatokat, illetve fordítva. E projekt a társadalmi gyakorlatok és új médiák kapcsolatának, egymásra hatásának vizsgálati projektjébe ágyazódik, egyben az internet-, a média-, a vallás- és a kultúrakutatás találkozási pontja is. A Digital Religion: Understanding Religious Practice in New Media Worlds című könyvünk erről az interdiszciplináris részprojektről ad egy átfogó és részletgazdag képet. Ennek megfelelően a kötet három fő részre oszlik. Az első rész („Themes in the study of religion and the new media”) hat tematikus fejezetből-tanulmányból áll, melyek mindegyikének középpontjában a vallás és a digitális médiumok kapcsolatára irányuló kutatás egy-egy kulcstopikja áll: rituálé, identitás, közösség, tekintély, hitelesség, vallás. Ezekhez a különálló fejezetekhez-tanulmányokhoz két-két esettanulmány kapcsolódik a második részben („Thematic case studies”), melyek egy-egy konkrét példán keresztül vizsgálják, elemzik az adott topikot, bemutatva annak különféle megközelítéseit is. Végül, a harmadik részben („Reflections on studying religion and new media”) olyan tanulmányokat olvashatunk, amelyek a vallás és az új médiák kutatásával és vizsgálatával kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekkel és problémákkal foglalkoznak. Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznunk, hogy mire jutnak ezek a digitális vallásról egyszerre átfogó és részletgazdag képet adó tanulmányok, akkor azt mondanánk: megmutatják nekünk, hogy a digitális vallással nemcsak új terei és színhelyei jönnek létre a vallási gyakorlatoknak, hanem az át is alakítja fölfogásunkat arról, hogy mit jelent ma vallásosnak lenni és vallást gyakorolni. A Digital Religion ugyan 2013-ban jelent meg, de a „vallás(ok) és digitális médiumok” témája iránt érdeklődők számára ma is megkerülhetetlen munka. Ha viszont valaki már benne van a témában, vagy csak „nagyon korszerű” akar lenni, annak ott a 2021-es, update-elt verzió.