Egy nagy átalakulás korában élünk. Ez az átalakulás a digitális technológiákban ölt testet (big data, robotika, mesterséges intelligencia, gépi tanulás, additív gyártás, dolgok internetje), és azért nagy, mert a kapitalizmus és vele a világunk új arculatot ölt. Nick Srnicek Platform Capitalism című (először 2017-ben, aztán többszöri utánnyomásban is megjelenő) könyve erről a nagy átalakulásról szól. Nem ő az első, aki szerint a kapitalizmus ma más, mint tegnap volt, és ugyancsak nem ő az első, aki a digitális technológiáknak forradalmi jelentőséget tulajdonít a kapitalizmust illetően, de – állítja Srnicek – az ő nézőpontja más: gazdaságtörténeti. Kérdése ugyanis nem egyszerűen az, hogy miben áll a 21. század eleji kapitalizmusa sajátossága, hanem ez: hogyan jött létre az a sajátos kapitalizmus, amelyikben ma élünk? Srnicek tehát a gazdaság és a digitális technológia egymásra találásának és összefonódásának történetét beszéli el, és ebben a keretben ragadja meg azt, hogy miként változtatja meg a digitális gazdaság a kapitalizmust.

A digitális gazdaságot azon cégek testesítik meg, melyek tevékenysége a digitális technológián és az adaton mint erőforráson alapul. Ezek a cégek – például: Google, Facebook, Amazon, Microsoft, Siemens & GE, Uber és Airbnb – a nagy átalakulás főhősei. Ám legyenek ezek a cégek bármennyire sikeresek is, egyáltalán nem magától értetődő, hogy a digitális gazdaságban keressük a kapitalizmus átalakulásának kulcsát. Ez a szektor ugyanis hiába a legdinamikusabban fejlődő, mégiscsak relatíve kicsi szelete a gazdaságnak, mind a foglalkoztatottak számát, mind a hozzáadott értéket tekintve. Ámde van, ami mégis kitüntetetté teszi ezt a szektort: az, hogy a digitális gazdaság infrastruktúrája keresztül-kasul átszövi a gazdaságot, olyannyira, hogy összeomlása gazdasági összeomlással járna együtt. Vagyis az itteni folyamatok és innovációk a gazdaság minden szegletébe átszivárognak, sőt a mindennapi életünkbe is, és alaposan felforgatnak maguk körül szinte mindent. Hogy miben rejlik a digitális gazdaság cégeinek titka, arra Srnicek válasza ez: platformokká alakultak. A Srnicek által elbeszélt gazdaságtörténet a platformosodást helyezi történeti kontextusba: azt beszéli el, hogy mik voltak azok a mozzanatok a háború utáni gazdaság történetében, amelyek megágyaztak, előkészítették a terepet a digitális gazdaságnak, és a platformosodás irányába mutattak. Ez a történet azonban nem egyszerűen egy szektor és az azon belüli cégek sikertörténete, hanem kapitalizmustörténet, mely arra fut ki, hogy a digitális technológia és az adat mint erőforrás, valamint a platformosodás mélyreható változást hozott a kapitalizmus működésében, olyan mélyet Srnicek szerint, hogy a posztkapitalizmusról kialakított víziók sem maradhatnak változatlanok.

A 21. századi kapitalizmus középpontjába az adat előállítása és felhasználása került – az adat vált mára azzá az erőforrássá, amely egykoron az olaj volt. Az adat, szól Srnicek meghatározása, nem más, mint információ arról, hogy valami történt, valaminek esete fennállt. Mármost hogy ebből a valamiből adat legyen, ahhoz azt mindenekelőtt észlelni kell, aztán felvenni, rögzíteni, tárolni, megőrizni. Ám az adatok önmagukban nem mondanak semmit, nem bírnak értékkel, azokat informatívvá kell tenni. Ezért az adat nemcsak az észlelés, felvétel, rögzítés és tárolás, hanem az informatívvá tétel infrastruktúrájától is elválaszthatatlan. Az adatot tehát – egyszerűen szólva – „ki kell termelni” és „finomítani kell” ahhoz, hogy erőforrás legyen belőle. Természetesen nem a 21. században kezdtek a gazdasági szereplők erőforrásként tekinteni az adatra. Újdonság viszont, állítja Srnicek, a felhasználható adatok bődületes mennyisége: a digitális technológiáknak köszönhetően lehetővé vált, hogy sokkal olcsóbban és egyszerűbben hatalmas mennyiségű adatot állítsanak elő és őrizzenek meg a gazdaság szereplői (is). De újdonság az is, hogy illékonyabbnál illékonyabb, pillanatnyinál pillanatnyibb történések, rezdülések, apróbbnál apróbb részletek válnak folyamatosan adatokká. Mármost az adatelőállítás lehetőségeinek digitális technológiának köszönhető drasztikus bővülése csak az egyik oldala a történetnek. A másik az, fejti ki Srnicek, hogy a korábbi üzleti modellek nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy a cégek ki tudják aknázni ezeket a lehetőségeket. Persze készültek mérések a termelés különböző fázisairól, annak különböző elemeiről, mérték a fogyasztói elégedettséget, de míg egy termék elkészült és eljutott a fogyasztókhoz, számos információ veszendőbe ment, ráadásul a vásárlás után a gyártók/kereskedők és a fogyasztók között megszakadt a kapcsolat, legfeljebb piackutatással lehetett valamilyen információhoz jutni. Új üzleti modellre volt szükség, hogy a digitális technológiában rejlő lehetőségek kiaknázhatók, az adatok pedig gyorsan, egyszerűen és költséghatékonyan előállíthatók, aztán veszteség nélkül megőrizhetők legyenek, valamint hogy ne csupán egy-egy zárt kör számára legyenek hozzáférhetőek, hanem bárkinek, akinek szüksége van rá. Ez az új üzleti modell lett a platform.

De mik is azok a platformok? A legáltalánosabban fogalmazva, mondja Srnicek, a platformok digitális infrastruktúrák, melyek lehetővé teszik különböző csoportok interakcióját. A platformok tehát egyfajta közvetítők, amelyek például hirdetőket, reklámozókat, beszerzőket, szállítókat, szállítmányozókat, fogyasztókat, szolgáltatókat, termelőket, vásárlókat és fizikai tárgyakat hoznak, kapcsolnak össze egymással. Srnicek szerint pontosan ebben rejlik a platform előnye a korábbi ületi modellekkel szemben az adatelőállítást illetően: hogy a felhasználók a legkülönfélébb tevékenységüket ezeken a platformokon keresztül végzik, közben pedig ontják magukról – érzéseikről, vonzalmaikról, ellenszenveikről, hiteikről, meggyőződéseikről, választásaikról, egyszóval életükről – az adatokat. Ebből adódik a platformok első jellemvonása: privilegizált pozícióval bírnak az adatelőállítást illetően, és bárhol létrejöhetnek, működhetnek, ahol digitális akció és interakció zajlik. Második jellemvonásuk, hogy hálózati hatást produkálnak, egyszersmind függenek is a hálózati hatástól. Arról van szó, hogy annál értékesebb egy adott platform a (leendő) felhasználói számára, minél több felhasználó használja ezt a platformot. Például egy közösségi oldal akkor értékes, ha minél több embert megtalálunk rajta, akivel tartani szeretnénk a kapcsolatot, egy böngésző akkor, ha minél több felhasználó keresési előzményét tudja felhasználni. Ha a hálózati hatás abban áll, hogy több felhasználó még több felhasználót szül, akkor a platformok piaca – ez a harmadik jellemvonás – szükségképp a monopolizálódás felé tendál: egyre több és több adathoz egyre kevesebb és nagyobb platformnak lesz privilegizált hozzáférése. Végül a negyedik jellemvonásuk: a platformokat úgy tervezik és építik meg, hogy a legkülönbözőbb felhasználók számára is vonzó legyen. Ez azonban, véli Srnicek, nem jelenti azt, hogy a platformok, bár szeretik magukat így prezentálni, „üres terek” lennének, ahová bárki beléphet, és ahol bármiféle interakciót folyhat; ellenkezőleg, egy-egy platform használati szabályzata, melynek kialakítása tulajdonosa(i) kezében van, valamiféle politikát testesít meg.

Hogy a platformok működésének logikájából fakadóan a platformok piaca a monopolizálódás felé tendál, egyáltalán nem jelenti a piaci verseny végét: nem egy nagy hal van, mely megeszi az összes kisebb halat, hanem több nagy, melyek kemény harcot folytatnak egymással a piac hatalomért. Ami ebben a harcban döntő, az nem a profitabilitás: nem a költségek és az árak közötti különbség dönti el, melyik platform versenyképes, és melyiknek mekkora lesz a piaci hatalma, hiszen – érvel Srnicek – a platformok (pl. Googel vagy Facebook) számos szolgáltatása ingyenes. És azt állítja: a platformok közötti harcban az a döntő, hogy melyik mennyire képes növelni az adatelőállítás és adatfeldolgozás intenzitását. Egyre több adat kell tehát – ez a versenyképesség és a piaci hatalom kulcsa. Ez viszont nem csak arra készteti a platformokat, hogy növeljék felhasználóik számát, hanem arra is, hogy egyre több embert és egyre több emberi tevékenységet kössenek magukhoz, vagyis minél több felhasználó az adott platformon élje életének minél nagyobb részét.

A platformok – így összegezhetjük Srnicek mondandóját – olyan cégek, amelyek digitális infrastruktúrát biztosítanak az interakciókhoz, és amelyek nemcsak privilegizált helyei az új olajat jelentő erőforrás, nevezetesen az adat kitermelésének, hanem egyben annak az infrastruktúrának birtokosai is, amelyikre a gazdaságunk és társadalmunk egyre inkább épül. Éppen ezért – ez Srnicek könyvének üzenete – akár elfogadjuk legfőbb állítását, mely szerint a 21. századi kapitalizmus platformkapitalizmus, akár nem, meg kell értenünk, hogyan működnek és változtatták meg a gazdaságot (meg a társadalmat) a platformok. Máskülönben nem fogjuk tudni, mi vár ránk, ha hagyjuk öntörvényűen működni őket, vagy ha ez ellen vagyunk, miként Srnicek, akkor mit tehetnénk ellenük. Ajánlott olvasmányok: Dijck, José van – Poell, Thomas – Waal, Martijn de: The Platform Society. Public Values in a Connective World. (Könyvárunkból kölcsönözhető.) Zuboff, Shoshana: The Age of Surveillance Capitalism. The Fight for a Human Future at the New Frontier of Power. (Helyben olvasható könyvtárunkban.) Kiss Károly: Platformkapitalizmus. Horváth Bence: Államosítsuk a Facebookot és a Google-t!