Újra kell gondolni a progresszív ideológiákat, legalábbis azoknak, akik érdekeltek benne. Mert ezek mára elveszették ösztönző erejüket. Ehhez a múltból származó eszmékhez kell fordulnunk, azokból merítenünk, és újakat kell kitalálnunk. Geoffrey M. Hodgson egy ilyet ígér nekünk: a „liberális szolidaritás”, avagy a „szociáldemokrata liberalizmus” ideológiáját, ahogy azt könyvének címe, Liberal Solidarity: The Political Economy of Social Democratic Liberalism jelzi. Ez a régi-új ideológia az erős és változatos liberális gondolkodás hagyományából merít, szelektíven ötvözi egymással a szabadság, egyenlőség és testvériség francia forradalmi, a tizenkilencedik századi liberálisok és a huszadik századi szociáldemokrata liberálisok eszméit. Ebből adódóan a liberális szolidaritás – avagy a szociáldemokrata liberalizmus – számos kulcseszméje nem új, de Hodgson szerint megújításra szorulnak, mert ezek az eszmék elvesztették ösztönző erejüket, döntően a huszonegyedik század drámai fejleményei következtében. Van, hogy a megújítási szándéknak és igyekezetnek nagyobb a füstje, mint a lángja. Hodgsoné ilyen. Merthogy amit ad, abban nincs semmi új; olyan ötvözet, amelyből nem jön ki semmi plusz. Ha a liberális szolidaritás mint terminus újnak tűnik is, az, amit ez kifejez és jelöl, egyáltalán nem az. Ha tehát valaki ismertségben van a kortárs politikai eszmékkel, ne adj isten, liberális és/vagy szociáldemokrata, nos, az Hodgsontól nem azt fogja kapni, amit ígér neki. Mást viszont igen. Hodgson kifejezett célja az ideológiaalkotás, aminek legfőbb célja az, hogy a 2008-as évszám vagy a COVID szimbolizálta válság okozta elbizonytalanodás, vele párhuzamosan szárba szökkenő új nacionalizmus és populizmus korában megerősítse és megtámogassa azok politikai identitását, akik – amerikai szóhasználattal – progresszívnek vagy – európai szóhasználattal – szociálliberálisnak vagy liberális szociáldemokratáknak nevezik magukat. Hodgson könyvének címében a politikai gazdaságtan kifejezés így nem a szociáldemokrata liberalizmus mint vizsgálati tárgy megközelítés módjára utal, hanem arra, hogy a liberális szolidaritás politikai gazdaságtanát, politikai és gazdasági doktrínáját szeretné kidolgozni. Ahhoz, hogy egy ideológia – politikai gazdaságtanával – virágozhasson, rögzíti Hodgson, világos identitással kell bírnia. Meg kell határoznia a hasonlóságokat és különbségeket vetélytársaihoz képest. A liberális szolidaritás ideológiáját Hodgson egyrészt a szocializmustól különbözteti meg és határolja el; másrészt attól a liberalizmustól, amelyik extrém individualizmust képvisel a kötelességek és az együttműködés rovására, a tulajdonjogot tekinti elsődlegesnek más jogokhoz képest, és a piac mindenhatóságát hirdeti; harmadrészt attól a konzervativizmustól, amelyik védelmébe veszi a jogtalan-igazságtalan privilégiumokat és aláássa az egyenjogúságot; végül – ez tulajdonképpen magától értetődő – a despotizmustól/despotizmus mindenféle formájától. Most nézzük, mi különbözteti meg a liberális szolidaritást említett riválisaitól? Hodgson nyolc megkülönböztető vonást emel ki a bevezetőben és dolgoz ki a könyvének egy-egy fejezetében. A liberális szolidaritás szabadság alatt nem egyszerűen a kényszer hiányát, hanem az önkényétől, önkényes hatalomtól való mentességet is érti, valamint azon feltételek megteremtését, melyek lehetővé teszik minden egyén és minden közösség gyarapodását-virágzását, beleértve a jövő nemzedékeit is. A szabadság feltételét és támasztékát az inkluzív és egalitárius intézmények biztosítják, olyanok, amelyek a liberális és kooperatív értékeket táplálják az emberi fejlődés maximalizálása érdekében. A liberális szolidaritás elkötelezett az esélyegyenlőség mellett. Ez a hatalmi, jövedelmi és jóléti egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a nemi, faji, vallási vagy szexuális orientáción alapuló diszkrimináció megszüntetése melletti kiállást implikálja. A liberális szolidaritás hangsúlyozza az emberi jogok védelmének fontosságát, elfogadja, magáénak vallja az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A liberális szolidaritás mind a magántulajdont, mind a piacot nélkülözhetetlennek tartja, mert olyan hatalmat képvisel, amely ellensúlyozza az állam kezében koncentrálódót. Ugyanakkor a tulajdon és a piac nem elégséges a szabadság, az autonómia, a demokrácia és az emberi jogok feltételeinek megteremtéséhez és biztosításához. Merthogy ez morális és kulturális elkötelezettségek és kötelékek függvénye, melyek nem egyszerűsíthetők le tulajdonosi és a szerződéses viszonyokra. A piac szerepe és jelentősége tehát döntő, de nem varázsszer, nem mindenható, nem jelent megoldást minden problémára. A liberális szolidaritás szerint nem igaz, hogy az egyének csupán önérdekkövető lények; hanem olyanok, akik együttműködni és akár morálisan, helyesen cselekedni is képesek. Egy tisztán egyéni önérdekkövetésen alapuló társadalomban nem lenne összetartozás, egy egyéni önérdekkövetéstől megtisztított társadalom viszont tisztán elnyomó lenne. A liberális szolidaritás ezért az önérdekre és morális érzékünkre, mások iránti kötelességérzetünkre, valamint együttműködési képességünkre egyaránt apellál. A liberális szolidaritás a vegyes gazdaságot részesíti előnyben, nem híve sem mindenre kiterjedő piac(osítás)nak, sem a széles vagy teljes körű köztulajdon(lás)nak. Az államnak lényeges szerepe van a társadalom kormányzásában, az oktatás és jólét biztosításában, a jog és rend megőrzésében, a piacok és vállalatok működése jogi kereteinek létrehozásában, a gazdasági fejlődés lehetővé tételében. A liberális szolidaritás elkötelezett híve a képviseleti demokráciának, egyszersmind elkötelezett a demokratikus intézmények reformja és a döntéshozatalban való részvétel más területekre, például a munkahelyekre való kiterjesztése mellett, de védi az egyéni jogokat minden olyan „populizmussal” szemben, legyen az jobb- vagy baloldali, amelyik a többség nevében e jogokat korlátozná vagy eltörölné. A liberális szolidaritás a nemzetközi együttműködés híve, mely szükséges feltétele annak, hogy a klímaválságot le tudjuk győzni, a háborúknak elejét tudjuk venni, és fönn tudjunk tartani egy szilárd és progresszív globális politikai-gazdasági rendet. Ez a nyolc pont kiválóan mutatja, amit már megfogalmaztunk, s ami a könyv elolvasása során szerintünk mindenki számára nyilvánvalóvá válik: a „szociáldemokrata liberalizmus”-ban nincs semmi új ahhoz képest, amit a demokrácia és a kapitalizmus iránt elkötelezett liberálisok és szociáldemokraták ne fogalmaztak volna már meg. Ezek ötvözete – maga a könyv – sem ad semmi pluszt. Csak megerősít, megtámogat. Már akit. Hodgson könyve nagyon mainstream, nagyon sztenderd, nagyon comme il faut. Talán vannak, nem is kevesen, akiknek épp egy ilyenre van szükségük. Mindenekelőtt nekik ajánljuk ezt a könyvet. Ajánlott olvasmányok: Rosenblatt, Helena: The Lost History of Liberalism. From Ancient Rome to the Twenty-first Century. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Hodgson, Geoffrey M. – Silvestri, Paolo: Liberal Solidarity. A Conversation.